Nagy Karina Angyalka súlyos ataxiás agyi bénulás SCA2-ben szenvedő 6 éves kislány

Alapítványunkat azzal a kéréssel kereste meg a súlyos agyi bénulásban szenvedő kislány szülei, hogy alapítványunk pénzbeli támogatásban segítse a családot, mivel halmozottan hátrányos helyzetben vannak.
A Bethesda Gyermekkórház, genetikailag igazolta ,hogy SCA2-ben szenved a gyermek.
A kislány diagnózisai: Általánosult epilepsiák, epilepsiás syndromák illetve ataxiás agyi bénulás.
Karina egy éves koráig jól fejlődött, két éves kora után fokozatosan romlott az állapota.
2014. május végétől a gyermek járni se tud.

A családban az anyuka is súlyos gyógyíthatatlan Crohn betegségben szenved.
Állapot romlás miatt Stoma műtétet hajtottak végbe. Mivel a családban a kislány, valamint az anyuka is súlyos beteg így az édesapa ápolja a gyermeket és a feleségét, így fő állásban dolgozni nem tud.

A nehéz anyagi körülmények miatt a szülők nem tudják megoldani a megfelelő gyógyszerek kiváltását, valamint a kislány rehabilitációra való hordását, illetve a mindennapi megélhetéshez szükséges javakat.

angyalka

Édesanya zárójeletése.

Együttműködési megállapodás

Kislány zárójelentése.